Szeptember 16-án elkezdődött a Rétköz utca régen várt felújítása és építése. Az érintett szakaszon lakóktól türelmet és megértést kérek a közlekedésben esetlegesen felmerülő akadályok miatt.

A felújítás előreláthatólag október végéig fog tartani, de higgyék el, a végeredményért érdemes várni.

2006-ban polgármesterségem kezdetén sikerült útalappal ellátni a Rétköz utca hátsó részét, ahol a mentő is elakadt korábban, és most, hosszas próbálkozás után – október végére – az itt élők álma valóra válik.

A testülettel együtt dolgozva sikerült egy XXI. századi utat építtetni az itt lakóknak.

 retkoz utca_1.jpg

 

Szeptember 15-én testületi ülésen hét napirendi pontot tárgyaltunk.

A legfontosabb: döntöttünk önkormányzati utak felújításáról a következő utcákon: a Damjanich, a Paptava és az Ady utca új aszfaltborítást kap. A legkedvezőbb ajánlatot a Strabag tette, a szerződéskötés után elkezdhetik a munkát. A kivitelezés várhatóan szeptember végére vagy október elejére fejeződik be.

Ugyancsak fontos, hogy döntöttünk a BURSA HUNGARICA Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2015. évi fordulójához való csatlakozásról.

Tehát továbbra is támogatjuk a felsőoktatásban tanuló nagyhalásziakat, az előző évekhez hasonló feltételekkel.

 multi1_1.jpg

 

Szeptember 27-én, szombaton 13 órától a kivitelező ünnepélyes keretek között átadja a multifunkcionális szolgáltató központot az önkormányzat részére. Az eseményre szeretettel meghívunk minden nagyhalászit!

Az épületben helyet kap a közösségi rendőrség, a polgárőrség, a tűzoltóság és egy civil iroda.

Egy olyan épülettel gazdagodott városunk, amelyre mindannyian büszkék lehetünk, és amely után a következő lépés egy körforgalom megépítése lesz az ott található kereszteződésben. Kialakul így egy központi jelleg ott, amely kisvárosias kinézetet ad majd Nagyhalász „Kossuth terének”.

 

 

multi2_1.jpg

multi6.jpg

multi7.jpg

multi4.jpg

multi5.jpg

Háromszáz méter út épül a Rétköz utca elején, amely négy méter széles lesz, és kiemelt szegéllyel oldjuk meg a vízelvezetést, és természetesen járda is lesz mellette.

A Rétköz utca végén hétszáz méter hosszan négy méter széles út épül, természetesen vízelvezetéssel, ehhez 21 oszlopot kell áthelyeznie a kivitelezőnek.

Ezzel az itt lakók régi álma és jogos vágya teljesült.

Két játszótérrel is gazdagodik városunk: egy a Gyári sor előtt, egy pedig a Kakasitatónál.

jatszo.jpg

Siófoki Lászlóné.jpg 

Szeptember 11-én végső búcsút veszünk a Pro Urbe-díjas egykori óvónőnktől, Siófoki Lászlóné Manyika nénitől, aki 1951-ben megalapította az óvodát Nagyhalászban.

Nagykanizsán temetik, és a szertartáson részt veszek hét nagyhalászi óvónővel együtt.

Manyika néni életrajzát itt olvashatják el:

http://napkeletnepe.blog.hu/2012/07/15/siofoki_laszlone

 

Hétfőn leadták az ajánlóíveket a polgármester- és képviselőjelöltek. 

Köszönöm eddigi támogatásukat és biztatásukat!

Sajnos nem tudtunk mindenkihez eljutni az ívekkel, de október 12-én, a választáson számítok megjelenésükre. Kérem, erősítsenek meg szavazatukkal abban, hogy Nagyhalász folyamatosan fejlődik.

Láthatjuk a képviselő-jelöltek korábbinál jóval alacsonyabb számából, hogy nincs váltós hangulat Nagyhalászban.

Látunk olyan jelöltet is, aki 2006 és 2010 között minden eszközzel akadályozta Nagyhalász fejlődését, most pedig egy hirtelen váltással összefogott korábbi ellenfelével, akivel korábban kölcsönösen bíróság elé citálták egymást, és az ősi ellenfelek most kéz a kézben támadnak engem.

Ahogyan a régi mondás tartja: ellenségem ellensége a barátom.

Attól félek, hogy ez a nagy összeborulás meghatározza majd a kampány hangulatát: feljelentések, névtelen levelek, hazugságok, lejárató szórólapok özöne várható a következő egy hónapban.

Természetesen állom a nemtelen támadásokat (higgyék el, ezekhez nem tud hozzászokni az ember), és remélem, október 12-én megmutatják a nagyhalásziak, hogy nem a mocskolódásra, a feljelentgetésre, az alaptalan gyanúsítgatásokra szavaznak, hanem Nagyhalász fejlődésére.

Arra a fejlődésre, amelyen 2005-ben elkezdődött polgármesterségem alatt átment a város, arra a fejlődésre, amely kézzel fogható, mindenki által látható.

CSAK A SZEMÉNEK HIGGYEN!

AZ ÉN JELSZAVAIM: NYUGALOM, BECSÜLET, FEJLŐDÉS!

 

 

lista600.jpg

 

A HVB kisorsolta a szavazólapi sorrendet.

 

Augusztus 7-én, vasárnap csapatunk remekül helyt állt focicsapatunk: Szakolyban nyertünk 3–0-ra.

Gratulálok a fiúknak, akik újoncként a második helyen állnak a bombaerős Tuzsér mögött!

Szakoly – Nagyhalász 0-3 (0-2)
Szakoly, 100 néző, v.: Pethő P.
Szakoly: Szobonya G. – Baumgartner Á., Rebegea, Rédei M., Fodor T., Horváth G., Kiss I. (Kiss T.), Palaga P. (Bodai K.), Daru R., Madzin I., Haburcsák K. Edző: Madalina György.
Nagyhalász: Jakocska Cs. – Boros I. (Kondor M.), Kovács N., Tilki M., Turóczi Cs., Szabó B. (Csire G.), Horváth M., Mocsár Cs., Anderka R., Kóder L. (Horváth Á.), Kosztik D. (Szitai R.). Edző: Kiss Gábor.

Gól: Mocsár Cs. 2, Kovács N.

Madalina György: – Az óriási potyagól döntően befolyásolta a mérkőzést. Ezután a Halász fegyelmezetten játszott és megérdemelten nyert.
Kiss Gábor: – A mai mérkőzésen nem csak akarásban és küzdeni tudásban, hanem játékban is ellenfelünk fölé nőttünk, amihez gratulálok a csapatomnak. Erre a meccsre ezek szerint jobban felkészültünk

 

Két iskola ünnepélyes tanévnyitóján is részt vettem: a nagyhalászi Csuha Antal Baptista Általános Iskola, ahol az iskola igazgatója, Petró László tájékoztatta a szülőket és a gyerekeket arról, hogy mi változik az új tanévben. Lesz például emelt szintű angoloktatás, úszás-, tánc-, tollas- és sakkoktatás, és büszkén adta hírül, hogy sakkeredményei elismeréseképpen referencia iskola lesz az intézmény.

Ibrányban is képviseltem településünket, a Móricz Zsigmond Gimnázium évnyitóján, ahol az igazgató büszkén jelentette be, hogy kémia, földrajz, fizika és biológia tantárgyakból szaklabor épül. Bíznak abban, hogy az előző és ezen fejlesztések vonzóvá teszik a környékbeli diákok számára a gimnáziumot.

suli.jpg

mzsg.jpg

Forrás: http://www.moricz-ibrany.hu/gimi_tanevnyito_2014.html

Részt vettem a Kállay-család emléktárgyait bemutató kiállítás megnyitóján. Örömmel hallottam Kállay Dénestől, hogy jó döntés volt a részünkről, hogy a könyvtárat a kúriában helyeztük el, hiszen így megtelt élettel az épület.

A másik örömteli észrevétel, hogy egy képviselőtársunk is részt vett a megnyitón, hiszen eddig nem volt jellemző rá, hogy megjelenik a település rendezvényein.

Kállay Dénesnek bemutattam, hogy mennyit fejlődött településünk az elmúlt négy évben, ő pedig örömét fejezte ki, hogy sikerültek eltervezett dolgaink.

Régen járt településünkön, így feltűntek neki a változások – amelyek a testülettel való együttgondolkodás gyümölcsei.

kuriaban.jpg
Fotó: Anóka Eszter Városi Könyvtár Facebook-oldala

 

Szeptember 28-án a 2-es számú óvoda átadásán vettem részt. Aki a képeket látta, meggyőződhet róla, hogy a XXI. századnak megfelelő körülmények között tölthetik el hétköznapjaikat a kicsik a felújított óvodában.

 

ovi.jpg

ovi2.jpg

süti beállítások módosítása