szemettelep.jpg

Az év elején elkezdődött a régi szeméttelep rekultivációja, azaz szakszerű lezárása.

Ezt a Megyei Hulladékgazdálkodási Program keretében pályáztunk meg, és több mint 100 település hét és fél milliárdot kapott összesen. A pályázatot a Ke-Víz 21 nyerte, neki köszönhetően helyi alvállalkozó végezte el a rekultivációt.

Jól haladnak a munkálatok: a szétszóródott szemetet egy helye gyűjtik össze, lefedik földdel, majd megfelelő szigetelést raknak rá, erre termőföldet tesznek, végül bevetik földdel. A területet az önkormányzatnak 25 évig kell gondoznia.

Egy másik, környezetet érintő pályázatban szereplő feladtunk a Rétközön található téglás terület tereprendezése, amelyből az enyhén hulladékkal szennyezett felesleges földet a tereprendezést végző nagyhalászi cég elszállított a helyéről a régi, rekultiválás alatt álló szemetes helyére - de úgy, hogy a földből kiszedték a szemetet, és ezt külön konténerbe rakták, amelyet a Térségi Hulladékgazdálkodási Kft. el is szállított.

Ezt észlelte a településünket állandó intenzitással megfigyelő, szemfüles, jóindulattal csurig telt polgártársunk, aki egy feljelentéssel megakadályozta ezt, így kénytelenek voltunk 80 tonna hulladékkal szennyezett földet beszállítani Nyíregyházára, az ottani hivatalos hulladéklerakó helyre, szemetestől, földestől együtt.

Ezúttal is köszönet érte, különösen a rétközi lakosok nevében, mert így ott kellett hagyni a téglásban a szeméttel is szennyezett maradék földet.

A bejegyzés trackback címe:

https://orosz-karoly.blog.hu/api/trackback/id/tr805401898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása